Retrospektív kirándulás

Retrospektív kirándulás

Nem, nem ! Semmi tudományos értekezésre nem készülünk, sőt űrutazásra sem invitálunk senkit. Megpróbáltuk megfogni a lehetetlent, vagyis inkább megérteni a RETRO fogalmát.

Ha racionálisan próbálunk közelíteni, akkor nézhetjük a szó eredetét és jelentését, ami a retrospektívből azaz visszatekintésből ered.  Ezzel ugye mennyivel okosabbak lettünk ? Meg egyáltalán hová is és minek kellene visszatekinteni ???
Kicsit könnyebb dolgunk van ha a retrot mint fogalmat keresgéljük ami a visszatekintésen túl múltbéli divatot is jelent egyben. Itt aztán újra jöhet a kérdés ( és talán a legzavarosabb része a retrozásnak) , hogy pontosan milyen és mikori múltbéli divat ?
Egyesek mint korszakot a ’60-as ’70-es évekre értik, vagy  a ’70-es ’80-as éveket de újabban ide kerül a ’90-es évek korszaka is. Hát igen, repül az idő, ami a mai 30-as, 40-es korosztálynak modern és új volt akkor, amikor még egy rendszerváltás után meg akartuk váltani a világot az ma egy visszamerengés mind időben mind életmódban. Innentől lehet vitázni, hogy mit is nevezzünk igazi retronak, a Kékes tévét, a Commodore 64-et vagy a „tégla” Ericsson-t.
Mások mint stílust próbálják behatárolni, értelmezni, úgy mint sok-sok műanyag , geometrikus formák és élénk „retros” színek. A mai fiatal tizen-huszon éves korosztály retro „őrülete” talán ezen alapszik sokszor tévesen. Kábé mintha a reneszánsz bútorra azt mondanánk, minden aminek körmös a lába.
Azt gondolom a retrot megérteni csak emocionálisan átélve lehet. Akik éltünk abban a korszakban azok számára élmény felidézéssel, akik pedig fiatalabbak, de szeretnék megérteni miért is jó a nagyi napszemüvegét újra hordani, nos nekik pedig egy időutazást ajánlunk. A legtökéletesebb hely erre egy hétvégi kirándulásként, irány Szentendre !  Tessék ellátogatni a Retro Design Centerbe ! Bármilyen furcsa, ez itt nem a reklám helye, tényleg egyedülálló múzeum, ami átadja azt a feelinget amit a szerencsések átélhettek a ’60-as, ’70-es és ’80-as években. Igazából nem is nevezném múzeumnak, mert köze nincs a megszokott körbe kordonozott, vitrinezett , ne nyúlj hozzá kiállítás feelingnek. Belépve valahogy azt éreztem, hogy visszarepültem az időben 20-30 évet és pont most értem haza.


Annyira sokáig nem tartott az érzés, mert rögtön egy Keravillba invitáltak (aki tudja a Keravill minek a rövidítése máris jöhet megfejtésben a cikk alá kommentálva J ), már kezdtem megijedni, rám  sóznak valami régi Sokol rádiót vagy Rakéta porszívót… aztán megnyugodtam , vásárolni nem lehet, viszont ha valakinek van felesleges retro emléke akkor kéretik nem kidobni, hanem szívesen veszik a kiállításon. Ott jártunkkor egy hölgy épp egy régi iskolaköpenyt hozott be. Elgondolkodtam, mekkora országos „hisztéria” lenne, ha újra bevezetnék azt az igazi kék nylon köpenyt amit mi szó nélkül hordtunk, tűrtünk, sőt valljuk be lassan de biztosan megszerettünk.


A Keravill történet után jön az igazi katarzis, innentől kötő szó vagy inkább „kötő mondat” lesz a gyanútlan látogató szájából a „Jaj ilyen nekünk volt !” És szépen lassan felidéződnek a sok évtizedes emlékek. Igen, az emlékek felidézése közben biztosan előjön az az emberi tulajdonság is, hogy a jóra szívesen emlékszünk sok év távlatából is, a rosszat pedig szinte azonnal elfelejtjük. De hát ez így is van rendjén. Szinte mindenkiben lepereg élete filmje a Lemezárugyár játékai közt és a Donald rágó címkéit megpillantva szinte érezzük a szánkban az ízét. Igen ! Ennek tényleg utánozhatatlan íze volt. Nem úgy, mint manapság a ki tudja milyen rágóknak, amik az első 5 percben szétmarják a szánkat utána pedig jön a nagy semmi , legfeljebb pár fogtöméstől szabadulunk meg ha tovább rágjuk.
Valahol ez is az a jellemzője a korszaknak, amiért talán annyian visszasírjuk, mert nem a fogyasztói társadalom „gyors kizsebelésére” készültek a termékek, hanem arra, amire valók lennének, mindennapi használatra és arra, hogy valamit kapjon is a vásárló a kifizetett pénzéért. Bármennyire is esetlen volt sokszor a szocialista ipar, ami elkészült úgy, ahogy de tartósan működött.


A sok-sok játék és kedves emlék után belépünk egy korabeli nappaliba majd onnan egy korabeli konyhába.  Ez az a hely ahol a korszakot megélt ember tényleg legszívesebben leülne és visszarepülne az időben ahol mi voltunk a „legvidámabb barakk”, ahol senki sehová nem rohant, nem számított a szomszédnak mekkora autója és plazmatévéje van (ha akart volna se lehetett) , viszont voltak valós emberi kapcsolatok nem csak a billentyűt, érintőképernyőt nyomogattuk ki tudja ki sosem látott ismerősökkel chatelve. Szembe ötlik a „jó magyar” Forint, aminek tényleg volt vásárlóértéke. Jut eszembe ez addig, amíg nem látom meg a szemközti vitrinbe a nyugatnémet Márkát. Itt már rájövök, hülyeséget gondoltam és eszembe jut a kis Forintunk és fizetésünk mire is volt elég a nyugatra kijutva azzal a kevéske Márkával amit Hegyeshalomnál zoknikba és ki tudja hová rejtve csempésztünk, egyáltalán éhen ne halljunk Európa a „náluk még a fű is zöldebb” nyugati felére utazva. Igen, náluk is volt egy retro korszak ami abban az időben a határt, vasfüggönyt átlépve egy akkora sokk élménnyel ért fel amit ma akkor sem tudnánk átélni ha Budapestről hirtelen Dubaiba csöppennénk. De ez akkor is a mienk, a mi boldog ’70-es ’80-as éveink ! Pártunk  és kormányunk pedig gondosan vigyázott is , hogy megtartsuk a 3 lépés távolságot a vadkapitalizmus fertőjétől.


Miután kimerengtük magunkat az igazságot tenni nem lehet korszak kettősségében irány az udvar, ahol rengeteg retro autó, jármű vár. Mindjárt elénk gurul egy kispolszkira kötött utánfutó, megpakolva tele lengyel piaci holmival. Ezen még Einstein is megvakarná a fejét, annyira súrolja a fizika határait, de a KGST árukereskedelme és lengyel barátaink ezt is csípőből megoldották egy kis haszon érdekében.
A retro szocialista autók előtt sokat elidőzünk,  aztán végezetül lemegyünk a pincébe. Itt egy korabeli autószerelő műhely és autósbolt lett berendezve. Belépve picit úgy járok, mint a Donald rágóval, csak itt az orromban érzem a jellegzetes olaj, zsír és kisipari esztergált szerszám, fém adta illat elegyét. Lehet csak beképzeltem, de hát ez a kiállítás pont a képzeletről, emlékekről szól szerintem. Beugrik hogyan szerelte, bütykölte a szegény ember fia a járgányt péntek éjjelig egy szombati kiruccanáshoz, bulizáshoz vagy kiránduláshoz. Aztán persze mindig kiderült, feleslegesen, mert az ékszíj csak elszállt az érdi emelkedőn, az AC pumpa is tudta hol kell beadni az unalmast az országút közepén. De legalább megtanultunk alap szinten szerelni, tudtuk mi rejtőzik a motorháztető alatt.


Összességében két dologra biztosan rájöttem. Az egyik, hogy a retro nem egy kézzel fogható meghatározás, nem az időbeli számegyenesen kell határokat húzni vagy formákat, motívumokat keresni a kor produktumain. A retro nem jelent egyet a műanyag és furnér korszakkal ami felfért és elfért a panelba is. A retro egy része életünknek egy olyan korszakból, amikor még volt időnk élni is a nagy rohanással szemben. Amikor még tudtunk örülni apróságoknak, sőt néha a majdnem semminek is. Egy olyan életmód és korszak aminek szinte minden részletét kérdés nélkül hajítottuk ki a vágyott nyugati életmód, majd a virtuális technika csábítása miatt. Pedig nem ártott volna megállni egy pillanatra és átgondolni, mit is kell valóban eldobni és mit kell megtartani abból a több évtizedből amit utólag sokszor visszasírunk. Néha az az érzésem, hogy valami fordítva zajlott mint kellett  volna. Amit megőrizni kellett volna az repült, aminek repülnie kellett volna az megmaradt.  Igen, ez volt a mi kis retro életünk.

Retro kincsek Játék szekció