REMEKMŰVEKKEL GYARAPODOTT A NEMZETI GALÉRIA

REMEKMŰVEKKEL GYARAPODOTT A NEMZETI GALÉRIA

REMEKMŰVEKKEL GYARAPODOTT A NEMZETI GALÉRIA
A Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria a Kieselbach Galéria legutóbbi aukcióján – élve elővásárlási jogával – három páratlan értékű alkotás megvásárlásával gyarapította modern magyar festészeti gyűjteményét.

BERÉNY RÓBERT (1887-1953): Weiner Leó arcképe, 1911 , Olaj, vászon, 63 x 79 cmA modern magyar képzőművészet egyik kiemelkedő jelentőségű műve Berény Róbert 1911-es portréja barátjáról, Weiner Leó zeneszerzőről. A kép Füst Milán gyűjteményének volt része, majd később a Füst Milán Fordítói Alapítvány tulajdonába került. A festmény a nagysikerű Nyolcak című kiállítás egyik kiemelkedő darabja volt.

SZÁNTÓ GYÖRGY (1893 – 1961) : Öröm, 1921 , Olaj, vászon, 110 x 160 cmAz erdélyi magyar avantgárd meghatározó alakja volt Szántó György. Budapesti építészeti tanulmányait az első világháború szakította félbe, a fronton elszenvedett sebesülése folytán Szántó előbb az egyik szemére, majd néhány évvel később a másik szemére is megvakult. Az Öröm című képe a művész egyik utolsó alkotása, hiszen ekkor, 1921-ben, huszonnyolc évesen veszítette el örökre látását. A festmény az erdélyi magyar avantgárd művészet egyik legfontosabb alkotása. 

ZIFFER SÁNDOR (1880-1962) : Önarckép zöld falú nagybányai műteremben, 1907 körül , Olaj, vászon, 60,5 x 46,5 cmA nagybányi művészek neós nemzedékének kiemelkedő mestere Ziffer Sándor. 1907 körüli, úgynevezett fauve-os korszakából csupán kevés alkotása van a Nemzeti Galéria gyűjteményében, sőt önarcképei közül is csupán egy időskori portrét őriznek. Több szempontból is kiemelkedő tehát ennek a korai, Önarckép zöld falú nagybányai műteremben című képnek a jelentősége. A végre közgyűjteménybe került remekművek minden látogató számára megtekinthetőek a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán. 
 

Art Europe Dolls