Mindig meglepjük, kizökkentjük egymást

Mindig meglepjük, kizökkentjük egymást

A hat év elteltével lassan legendássá vált színdarabot a karamazovot december 22-én immáron negyvenkettedik alkalommal láthatja a közönség a MU Színház színpadán, mely a színház és a FÜGE Produkció közös előadásaként jött létre. Arról, hogy miben rejlik a hosszan játszhatóság, és az évek óta tartó lelkes együttműködés titka, az elmúlt előadások emlékezetes pillanatiról, és különleges körülményeiről a darab két színésze, Jankovics Péter, és Lazók Mátyás mesélt nekünk. 

Karamazov - Jankovics Péter - Lazók MátyásJó pár, szám szerint 41 karamazov előadáson vagytok már túl. Elég improvizatív, és intim hangulatú ez a produkció; mivel, és hogyan pezsdítettétek fel magatoknak az elmúlt évek előadásait, hogy számotokra is minden egyes alkalom ugyanolyan élvezetes lehessen?

Jankovics Péter: Természetesen van egy erős, bepróbált szerkezete az előadásnak. Ehhez tartjuk magunkat, hogy a történet ne sérüljön. Mivel a forma belőlünk építkezik, így velünk együtt előadásról-előadásra változnak részletek. Minden alkalommal meglepjük egymást, ami a nézők számára nem feltétlenül észrevehető, de az igen, hogy nagyon élvezzük. Hatodik éve játsszuk és még jó sokáig nem tervezzük levenni. 

Az előadásotok egyáltalán nem résztvevő színházi formában működik, de nem is a hagyományosban; kicsit azért nyittok a nézők felé. Az eddigi előadásokra visszatekintve, volt emlékezetes közönség beszólás, ami esetleg titeket is megakasztott? 

Jankovics Péter: Általában Orosz Ákos beszólásai emlékezetesek a nézők felé. A legkisebb zajt sem hagyja szó nélkül. Ha éppen úgy alakul, kikérjük a véleményüket egy adott kérdésben. Egyébként rengeteg helyen játszottuk már, gyakran elsőre teljesen lehetetlennek tűnő körülmények között is, de végül az adott helyzetet inkább kihasználtuk. Üvöltött már mellettünk lévő sátorban a Kiss Tibi és a Lovasi, de techno party is zajlott már a szomszédságunkban, amikor kénytelenek voltunk mikrofonnal a kezünkben lejátszani az előadást. Ezeket a különleges helyzeteket szereti a közönség.

Miért határoztatok úgy, hogy csak férfiak játszotok, és az adott női szerepeket is magatok között osztjátok el? 

Lazók Mátyás: Az előadás azért jött létre, mert először Zsótér Sándor mondta rám, mint jelzőt, hogy Aljosa, majd Hegedűs D. Géza, majd Maláj György, aki a szegedi színház programfelelőse. Így elolvastam a könyvet, majd a kezembe kaptam Richard Crane csak férfi, négyszereplős színpadi adaptációját, amit játszottak is nálunk. Nekem azonban eléggé nyálas, pop zeneszerű az a szöveg, távol áll a hangulata tőlünk. Ettől függetlenül ez a felállás megtetszett. De kényszer is szülte a dolgot, mert az előadás nagyon kis költségvetésből készült. Nem lett volna anyagi forrás további szereplők tiszteletdíjára. Végül ez lett az előadás egyik erőssége is. Sok néző megfogalmazta, hogy mennyire sivár lenne az élet nők nélkül, hiányzott nekik a női hang az előadásból. Ez a hiányérzet nagyon nagy feszültséget teremt. Mind a négyünk életében központi kérdés a nőiség maga. 

Az előadásotokban bátran játszotok az improvizálással, néha hirtelen kiléptek a szerepetekből, és úgy szóltok egymáshoz, vagy a nézőkhöz, majd folytatjátok a színészkedést. Ez ugyanúgy tűnhet a játék részének, mint ahogy egy szövegmondási hiba elfedésének. Esetleg vissza tudsz idézni az elmúlt évekből egy-két emlékezetes bakit, elszólást, ami hirtelen, addig számotokra is ismeretlen reakciót kívánt? 

Lazók Mátyás: Mi mindig tudjuk a szöveget. Ebben az előadásban nincs hiba sose, mert nem fér bele. Ettől a tudattól szabadul fel az ember, mivel hiba lehetőség nincs, sose hibázunk, így megengedhetünk magunknak bármit, ami az előadás keretein belül az adott témához kapcsolódik. Ez lehet személyes dolog is, de ehhez nagyon észnél kell lenni. Mivel mi észnél vagyunk, sose hibázunk, és mindig meglepjük, kizökkentjük egymást. A figyelmen múlik minden. Az, hogy mi volt a legdurvább kizökkentő eset, elég, ha mi tudjuk. Ez a mi titkunk, de mindig van valami, ami titkos.

December 22-én ti fogjátok zárni a MU 2017-es évadát. Készültök valami különlegességgel, újdonsággal, és ha igen, mit árulnátok el ebből az érdeklődőknek?

Jankovics Péter: Minden jeles nap előtt kitalálunk egy arra vonatkozó utalást. Legutóbb például nőnapon elhatároztuk, hogy felköszöntjük a hölgy nézőinket. Végül az lett, hogy Adorjáni Bálint véletlenül boldog anyák napját kívánt. Szóval, karácsony előtt valószínűleg a tojásfestés lesz terítéken.
 

Szlovákcég.eu hirdetés