Eszterháza szimfóniái – XXI. rész

Eszterháza szimfóniái – XXI. rész

Eszterházán a virágzó operaélet mellett a vándortársulatok jóvoltából pezsgő színházi élet is volt. Ezekhez sokszor zenekari kíséret is társult, vélhetően Haydn tollából. Bár ezek megsemmisültek, de feltehetően az olyan, színházi karakterzenék hatását keltő szimfóniákban éltek tovább, mint a 34. d-moll. Mozart legsikeresebb időszakában, 1784-ben több koncertet is adott Esterházy János gróf bécsi palotájában, ahol a növendékének, Barbara Ployernak ajánlott Esz-dúr versenyművel nagy sikert aratott. Az 1781-ben írt, briliáns 75. szimfóniát Haydn első londoni útján is bemutatták. A mester er-ről feljegyzett egy morbid történetet: egy lelkész „az Andante tétel hallgatása közben mély melankó-liába esett, mivel előző éjjel azt álmodta, hogy e mű halálának előjele”. Egy hónapra rá meg is halt.

Hatásában és maradandóságában egyaránt egyedi élmény a közönségnek, de a fellépő művészekre is különleges ihlető erővel hat, amikor Haydn-mű hangzik el a mester alkotásaiból annak leghitelesebb barokk-rokokó eszterházai helyszínén – mondta el Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont ügyvezetője annak kapcsán, hogy 2019. augusztus 2-4. között az Esterházy-kastély Apollo-termében csendülnek fel immár 21. alkalommal Eszterháza szimfóniái.

Vashegyi György és az Orfeo Zenekar 1998 és 2009 között nagy jelentőségű Haydn-ciklust vitt végig Fertőd-Eszterházán, melynek keretében Haydn óta első ízben adta elő a mester valamennyi London előtt született szimfóniáját keletkezésük helyén, korabeli hangszereken és a korabeli előadói létszámnak megfelelő együttessel. Ugyanebben az időszakban a Purcell Kórussal együtt megszólaltatták Haydn összes miséjét és német nyelvű oratóriumát is. Mindennek folytatásaként ajánljuk a Kastélykoncertek 2019 augusztusi hangversenyeit közönségünknek – tette hozzá Egresitsné Firtl Katalin.

Nemhiába írta 1788 áprilisában a párizsi Mercure de France: „Haydn szimfóniái mindig biztos hatásra számíthatnak…” – idézte Rácz Márton zenei vezető a korabeli méltatást. “… Minden hangversenyen előadtak egy Haydn-szimfóniát. Napról napra jobban érezhető és ennek következtében egyre nagyobb csodálatra méltó ennek a hatalmas lángésznek minden alkotása, amint az valamennyi remekművében megnyilatkozik: miként fejleszti egyetlen témából oly gazdag és változatos kidolgozásait…”- olvasható a már idézett lap hasábjain.
Eszterháza szimfóniái – XXI. részAz Eszterháza szimfóniái XXI. rész koncertjeire a www.jegymester.hu weboldalon, vagy a fertődi Esterházy-kastély recepcióján  2019. július 18-ig elővételi kedvezménnyel lehet jegyekhez jutni. 
 

Babamúzeum