A székely festékesektől a bengáli patachitráig

A székely festékesektől a bengáli patachitráig

Elődeink természetes anyagokkal színezték a lent, a gyapjút, a kendert, amiből a ruháikat, háztartási textileket, ágyneműket készítették, a fonalakat, amivel kihímezték a kelméket, az ily módon nyert festékek kerültek díszítésként a használati tárgyaikra mint a pásztorbot vagy épp a dísz- vagy mágikus funkciót is betöltő tárgyakra mint amilyen a húsvéti tojás.

Az indiai patachitra nem csupán egy vizuális népművészeti forma. A szankszrit ’pata’, ruhadarab és a festésre utaló ’chitra’ szó összetételéből származó szó egy egyedülálló bengáli néphagyományt jelöl. A növényi festékekkel, gyakran 2-3 méter hosszú tekercsekre festett történetekhez énekek is társultak, amiket faluról falura járva adtak elő. A tekercsek történelmi eseményeket, mitológiai történeteket, eredetmondákat őriztek meg az utókornak, a hozzájuk kapcsolódó énekek szájról szájra hagyományozódva maradtak fenn.

A magyar paraszti hagyományban a székely festékesszőnyegek gyapjúfonalának a festése maradt fenn legtovább, a vadalma-, vadkörte- és égerfa kérgét barna, a nyírfa levelét és kérgét, a kutyatejféléket, az akácvirágot sárga, a festő mügét és a kökénybogyót kék festék készítésére használták. A másik, a Kárpát-medencében általánosan fennmaradt növényi festéses eljárás a húsvéti tojásfestés. Általánosan ismert, hogy a vöröshagyma héjával sárgásbarnára festik a tojást, de Beregben például a zöld búza kifőtt levével zöldre, az Ormánságban a bábic gyökerének a főzetével sötét sárgára festik a hímeseket.

 

Babamúzeum