A River-pool nemzetközi sikere Velencében

A River-pool nemzetközi sikere Velencében

Ilyenkor Velence a kortárs képzőművészet legfontosabb nemzetközi központja. A Biennálé idején a városban is szinte egymást érik a kiállítások, és ebből idén Vincze Ottó River-pool című vízi installációjával a Ferenczy Múzeumi Centrum is kivette a részét.
River-poolA hajózási bójákból átalakított, színes biliárdgolyók csütörtökig, azaz július 6-ig ringatóztak a Giudecca sziget előterében, a velencei lagúna vízén, de azt már a zárás után azonnal elmondhatjuk, hogy nagy siker volt: képei a szó szoros értelmében körbejárták a világot, a kínai és koreai megosztások után legutóbb éppen brazil és argentin site-okon találkozhattunk vele.
River-pool

A River-pool című látványközpontú, időszaki térinstalláció 17 (méretes biliárdgolyókká alakított) hajózási ütközőbójából áll, amelyek a víz mozgásának engedve ringatóztak a Giudecca széles lagúnáján. A biliárdtól eltérően itt sem volt szilárd alap, és Vincze Ottó installációjában a közismert játék golyókészlete két fehér golyóval és az oldalukon viselt jelvényekkel egészült ki: Velencében az oroszlán, Szentendrén a horgonyos, kettős kereszt szimbóluma játszott jelentős szerepet. A két kalmárváros jelképei egyszerre utalnak a vízi úton folytatott kereskedelemre és a sokszínű kulturális örökségre; ugyanakkor ezt a rejtett üzenetet az installáció könnyed, a folyamatos változás illúzióját keltő, színes környezetben hordozza.

Eddig több mint 7000 Instagram posztot gyűjtött össze (hírét megosztotta többek között Sotheby's Institute of Art is, így a River-pool, olyan művészek művei mellett jelent meg mint Frida Kahlo vagy Andy Warhol), olasz lapok mellett pedig olyan neves nemzetközi online oldalak foglalkoztak vele, mint a designboom.com, a trendhunter.com, a thetechpipe.com vagy éppen a chicagofashionblogs.com.

A művész
Vincze Ottó (1964) Munkácsy-díjas képzőművész, a Vajda Lajos Stúdió elnöke. Jelentős egyéni tárlata volt – többek között – a budapesti Stúdió Galériában, a Paksi Képtárban és a szentendrei Ferenczy Múzeumban, de többször állított ki Németországban, Svájcban, Szlovákiában, Finnországban és Olaszországban is. Korai munkái a szentendrei konstruktivizmus hagyományához kapcsolódnak, a táblaképek mellett gyakran készít installációkat és objekteket.

River-poolA River-pool című installációt először tavaly lehetett látni a Ferenczy Múzeumi Centrum nyári Art Capital rendezvénysorozatán, majd idén júniusban ennek új változatát vitték el a szentendreiek a Biennáléhoz kapcsolódó programként Velencébe. A partról és az elhaladó vaporettókról szinte folyamatosan fényképezték, már felállítását követően népszerű szelfi helyszín lett – és sikerének úgy tűnik az is szerves részévé vált, hogy az installációból – ahogy tavaly Szentendrén – a bontása előtt ismeretlenek a Giudecca partjánál is elvittek két bóját. Ezek után talán nem meglepő, hogy a River-pool projekt a jövőben is folytatódik.

Guba Rózsa Babakiállítás