24. Lengyel Filmtavasz

24. Lengyel Filmtavasz

24. Lengyel Filmtavasz
2018. április 12-18. Művész mozi

2018-ban ünneplik a lengyelek függetlenségük visszaszerzésének 100. évfordulóját. Lengyelország 123 éves felosztottságát követően újjászületett és visszatért Európa térképére. Az idei Lengyel Filmtavasz keretében ezt az időszakot a Mania c. filmalkotás segítségével idézhetjük fel, melyben a főszereplőt a némafilmkorszak épp emelkedőben lévő sztárja, Pola Negri alakította, rendezője és operatőre pedig a magyar Illés Jenő volt. A korábban eltűntnek vélt, de 2006-ban megtalált némafilm vetítését élőzene színesíti a Czerwie együttes előadásában. 
A visszaszerzett függetlenség elválaszthatatlanul összekapcsolódik a szabadság fogalmával, amelyért az utóbbi évszázad során Lengyelországnak többször meg kellett küzdenie. A szabadságnak azonban sok dimenziója és arca van, amit az idei filmek is szemléltetnek, mind az egyén, mind a nemzet tekintetében. Túlnyomó részük igaz történeteken alapul, hiszen a legérdekesebb forgatókönyveket maga az élet írja.

A nézők olyan hétköznapi emberek sorsát ismerhetik meg, akik a legkegyetlenebb időkben, vagyis a háború ideje alatt éltek, mégis, amikor a leginkább számított, hősiesen helyt álltak. A Letépett kalász egy parasztlány alakját idézi fel, aki az I. világháború során mártírhalált halt a hit és az emberi méltóság védelmében. A kiátkozott c. film a lengyel antikommunista felkelés hőseiről szól, tisztelettel adózva azoknak a katonáknak, akik a II. világháború után a szovjet megszállás ellen harcoltak, és akiknek nem csak kínvallatással és halállal kellett szembenézniük, hanem azzal is, hogy a népi hatalom minden nyomukat megpróbálta kitörölni a közösség emlékezetéből.

A népirtás és a veszteség traumájával szembesülnek A madarak Kigaliban énekelnek c. film szereplői. A lengyel alkotók ráirányítják a néző figyelmét annak nehézségeire, hogy egy tragédia megtapasztalása után hogyan lehet normális életet folytatni. Bár Ruanda messzinek látszik a maga problémáival, a rossz és a gyűlölet mechanizmusa meglepően univerzális.

Ugyancsak az erkölcsi dilemmákat érinti a Gyilkos vagyokc.pszichológiai thriller, mely a XX. sz. hetvenes éveiben történt eseményeket eleveníti fel, ábrázolva az egyén és a totalitárius rendszer konfliktusát.   

A szabadság személyes dimenzióját veszi szemügyre a következő két mű. A Legjobb c. film Jerzy Górski életútját mutatja be, akinek a legmélyebbre kellett süllyednie ahhoz, hogy heroikus csatát vívjon saját gyengeségével és kiváló sportolóvá váljon. A minden korlátot legyőzni képes belső erőt csodálhatjuk meg a Carte blanche c. filmben is, melynek főszereplőjét a súlyos fogyatékosság sem bírja megakadályozni hivatása megvalósításában.

A filmfesztivált meglepetés, egy tudományos-fantasztikus mű koronázza meg. Az Ádám varázsdoboza c. film rendhagyó vígjáték, mely az időutazásról és a téridő határait elsöprő szerelemről szól.

Nyolc film, nyolc történet a szabadságról, nyolc feledhetetlen est a lengyel filmművészet remek alkotásaival.

Guba 99 ArT